Lakihegy Rádió
Lakihegy Rádió
 
 
 
Hallgasson minket online!

Hangos archívum
Sportmánia
Szigetszentmiklós és a térség sportélete.
2010.08.28.

2010.08.21.
Eredményjelző, benne többek között:
- Várhidi Péter, az SZTK-Erima vezetőedzője értékeli csapata
barcsi x-ét és a Magyar Kupában aratott győzelmét
- A DMTK labdarúgócsapatának lehengerlő bajnoki és
kupaszerepléséről Króner Pétert, a dunaharasztiak trénerét kérdeztük
- A Tököl VSK futballistái szintén taroltak a bajnokságban és a
kupában is, ahol az NBII-es Vecsést búcsúztatták, a találkozókról Nagy László, a tököliek edzője mondta el véleményét
- A nyolcszoros Európa bajnok Cseh Lászlóval Kiss Zsuzsa készített interjút
- Kerékgyártó Zsolt, a 2CoolYa strandkézilabda csapatának edzője beszél tanítványai Baselben szerzett második helyéről
- Hosszabb összeállításunkban a 3 XCO Magyar Kupát is bezsebelő Dunaharaszti Giraffe Kerékpár Club SE elnökével Takács Dániellel és egyik versenyzőjével, Bogdány Ákossal beszélgettünk, akiktől sok más mellett azt is megtudhatják, hogy mi a kapcsolat a klub és a zsiráfok között.
- A Sportnaptárból pedig kiderül, hol szerepelnek térségünk sportolói a következő hét napban

2010.08.14.
Eredményjelző, benne többek között:
-Króner Péter a DMTK labdarúgócsapatának vezetőedzője számol be
csapata 6:0-s győzelméről a Magyar Kupa első fordulójában.
-Dorogi Gyula a Sziget SC birkozó szakosztályának ifjú tehetsége
beszél a Kadet Birkózó Európa Bajnokságon elért eredményéről
- Joszkin János a Sziget SC szakosztályvezetője beszél arról a
kitüntetésről, amit a rengeteg kiváló sportoló neveléséért kapott
- Gnyálin István a Szigetszentmiklós-Tököl SE kick-boksz
szakosztályának elnöke számol be a kéthetes nyári edzőtáborról
-Középső blokkunkban a Bamako Rallyt is megjárt kormos doboz team egyik
tagjával Podlovics Ferenccel készített beszélgetésünk ismétlését
hallgathatják meg.
- Sportnaptár, benne a következő hét sporteseményeivel

2010.08.07.
Eredményjelző, benne többek között:
- Króner Péter a Dunaharaszti MTK labdarúgócsapatának vezetőedzőjét kérdeztük az új igazolásokról
- Kerékgyártó Zsolt a tököli 2CoolYa női strandkézilabda csapatának vezetőedzője értékeli a lányok szereplését a kiemelt Magyar Bajnokságon
- Középső blokkunkban az edzőtáborozó Szigetszentmiklós-Tököl SE kick-boxosaival és az edzőjükkel Gnyálin Istvánnal készített beszélgetésünket hallgathatják meg.
- Sportnaptár, benne a következő hét sporteseményeivel

2010.07.31.
Eredményjelző, benne többek között:
- Várhidi Péter, az SZTK-Erima vezetőedzője számol be csapata Csepel elleni felkészülési meccsén aratott 4:1-es sikeréről
- A DMTK férfi kézilabdásai az egyesület fennállásának 90. évfordulója alkalmából a világ elithez tartozó MKB Veszprém csapata ellen játszottak gálamérkőzést Tökölön, a találkozóról Kerékgyártó Zsoltot, a csapat edzőjét kérdeztük
- Megkezdte a felkészülést a Dunavarsányi TE női kézilabda csapata, a keret alakulásáról és a következő szezonról Herczeg Mariann szakosztályvezető nyilatkozott
- Középső blokkunkban a Mercedes GP Petronas Forma 1-es csapat két versenyzőjével, a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel és Nico Rosberggel, valamint a csapatfőnök Norbert Hauggal a 25. Magyar Nagydíj előtt készített interjút hallhatnak.
- A Sportnaptárból pedig megtudhatják, hol versenyeznek térségünk sportolói a következő hét napban.

2010.07.24.
Eredményjelző, benne többek között:
-Juhos Árpád jet ski világbajnok az elmúlt hétvégi, Magyar OB II. futamán elért eredményeiről beszél
- A tököli 2CoolYa női strandkézilabda csapata bronzérmet szerzett a keszthelyi EBT tornán, ezzel lemaradt az EBT Masters sorozatról, az eredményről Kerékgyártó Zsolt, a csapat edzője számol be
- Középső blokkunkban ezúttal térségünk NBII-es és NBIII-as labdarúgóklubjainak nyári felkészülésével foglalkoztunk. Az edzőmérkőzésekről és a keretek alakulásáról Várhidi Pétert, az SZTK-Erima vezetőedzőjét, Króner Pétert ,a DMTK vezetőedzőjét és Nagy Lászlót, a Tököl VSK vezetőedzőjét kérdeztük
- A Sportnaptárból pedig megtudhatják, milyen sportesemények lesznek a következő hét napban

2010.07.17
- Eredményjelző, benne többek között:
- Kassai Viktor a dél-afrikai világbajnokság magyar játékvezetője beszámol, az élményeiről és arról milyen tényezők befolyásolták, hogy melyik mérkőzést ki vezethette
- Kerékgyártó Zsolt, a 2CoolYa női strandkézilabda csapatának edzője értékeli a lányok European Beach Handball Tour zalaegerszegi állomásán elért második helyét.
- Székely Pál szigetszentmiklósi darts kiválóság beszámol a Darts Major Kelet Európai Premier League versenyén elért második helyéről.
- Podlovics Ferenc a tököli Kormos-Doboz Team rally versenyzőjétől megtudhatják milyen terepviszonyok mellett sikerült Túrkevén a 14. helyet elérniük.
- Középső blokkunkban ezúttal az augusztusi szarajevói birkózó
Európa Bajnokságra készülő Dorogi Gyulával, a Sziget SC versenyzőjével készítettünk interjút, akitől megtudhatják többek között azt is, hogyan lehet kibírni az edzéseket ebben a nagy melegben, valamint, hogy milyen formában érzi magát a fiatal tehetség.
- Sportnaptár, benne a következő hét sporteseményeivel

2010.07.10
Eredményjelző, benne a többi között:
-Nagy László a Tököl VSK labdarúgócsapatának edzője beszél a gárda felkészüléséről, valamint a keret alakulásáról.
-Kerékgyártó Zsolt, a 2CoolYa női strandkézilabda csapatának edzője értékeli a lányok European Beach Handball Tour letenyei állomásán elért második helyét.
-Középső blokkunkban ezúttal a bonyhádi ultratriatlon vb-n 5. helyezést elért szigetszentmiklósi Török Illyés Lászlóval készítettünk interjút, aki beszél többek között sikereiről, élményeiről és arról milyen megpróbáltatások érik egy-egy verseny alkalmával.
- Sportnaptár, benne a következő hét sporteseményeivel



Ma 2010. szeptember 06. hétfő,
Zakariás napja van.
Holnap Regina napja lesz.

Hangos archívum

Időjárás
Délnyugat, nyugat felől beborul az ég, hétfőn hajnalban és reggel délnyugaton eső is előfordulhat. Napközben eleinte az ország déli és középső vidékén, majd keleten, északkeleten várható eső, zápor. A megerősödő északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. A nappali hőmérséklet hétfőn 15 és 19 fok között várható.
napkelte: 06:12 napnyugta: 19:10

Közlekedés
Baleset történt az M5-ös autópályán a városhatár közelében - a 19-es km-nél két tehergépkocsi ütközött össze a városközpont felé vezető oldalon. A külső sávot lezárták, több km-es a torlódás a gyáli csomópont térségében.
Az M0-s autóúton az M5-ös felé a 20-as km-nél egy műszaki hibás személygépkocsi vesztegel és okoz tolódást, Győr felé pedig a 15-ös km-nél több személygépkocsi ütközött egymásnak. A sávlezárás miatt torlódás alakult ki. Legyenek türelmesek és óvatosak!

Szigetszentmiklós város hivatalos honlapja
Zenetár
Zenetár
Hirdetés
Dalok
Infovonal: 20/95-95-107; Hirdetésfelvétel: 24/54-2310
Szavazás
Ön melyik napszakban hallgatja leginkább a Lakihegy Rádiót?

Reggel (6.00-10.00)

Napközben (10.00-15.00)

Délután (15.00-19.00)

Este (19.00 után)

Hétvégén (szombat, vasárnap)

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztrált?
Regisztráció

Elfelejtette jelszavát?
Új jelszó kérése
Partnereink










Hirdetés