Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Aktuális nyereményjátékunk
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Helyi Vállalkozók, figyelem!
Indul a HŰSÉG HÓNAPJA!

A Lakihegy Rádió 2017-ben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Ez alkalomból partnereink hűségét szeretnénk megköszönni egy játékkal, melyben szabadon részt vehet bármelyik helyi vállalkozás, amelyik üzlettérrel rendelkezik. Önnek annyi a feladata, hogy hangoljon ránk és az üzlettérben mindig a Lakihegy Rádió szóljon 2017. január 1. és 31. között. A játék ideje alatt munkatársaink egy előre le nem egyeztetett időpontban meggyőződhetnek arról, hogy valóban minket hallgatnak-e nyitvatartási időben. Ha igen, a vállalkozás részt vesz a sorsoláson, melyen az első helyezett egy egy hónapos intenzív reklámkampányt nyer (megjelenés reklámblokkokban, PR riport a vezetővel), a második helyezett vállalkozás vezetőjével pedig PR riport készül, amely rádiónk leghallgatottabb műsorsávjában, a Süss Fel Nap!-ban hangzik el reggel 7 és 8 óra között.

Részvételi szándékát a huseg@lakihegyradio.hu e-mail címen jelezheti január 3-ig, melynek fogadása után egy visszaigazoló üzenetet kap.

A sorsolás élő adásban történik majd 2017. február elsején a reggeli műsorban, a kampányt pedig előzetes egyeztetés alapján indítjuk.

Január 31. után is érdemes minket hallgatni, hiszen februárban és márciusban is megismételjük a játékot. Fontos azonban, hogy mindhárom alkalommal e-mailben kell regisztrálniuk azoknak a vállalkozásoknak, akik részt vesznek a játékban.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Szigethalmon várja kistestű és nagytestű kutyusokat a Szimona kutyakozmetika teljes körű kozmetikára, és ultrahangos (altatás nélküli) fogkőeltávolításra.

Kutyusok mellett cicák és nyuszik teljes körű kozmetikáját is vállalják.

Cím: 2315 Szigethalom Tompa Mihály u. 1.

Honlap: https://akutyakozmetikus.hu/

Szimona kutyakozmetika...ahol a varázslat születik.

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink