Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Horvátországi buszos túrán jártak a halásztelki tanulók.
A tavaszi szünetben a Bocskai István Református Oktatási Központ diákjai három napos túrára indultak a szomszédos Horvátországban, írja az iskola hivatalos közösségi oldala. Április 3-án délben érkeztek meg a Plitvicei tavakhoz, ami Európa egyik legszebb természeti látványossága. A környéket a víz felett és mellett kiépített sétaúton, kis hajóval, illetve a park saját buszával fedezték fel. Másnap a Monarchia korabeli villákat tekintették meg, I. Ferenc József kedvenc nyaralóhelyét és sétáltak a tengerparti Lungomare sétányon. Délután pedig hajóval látogattak el a Kvarner-öbölbe. A beszámolóban az is olvasható, hogy az utolsó napon hazafelé rövid megállót tettenk Fiuméban, ahol végig sétáltak az egykori Kossuth Lajos Korzón, a Mária Terézia mólón pedig magyar feliratú vasbakokkal találkozhattak.
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve