Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Dunaharaszti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot írt ki a városban működő civil szervezetek számára. A Dunaharasztin élő vagy dolgozó állampolgárok önszerveződő közösségeinek az önkormányzati feladatok megvalósítása, a polgárok közéletbe való bevonása, a település fejlesztése és szépítése, a környezetvédelem, a kultúra és a hagyományok ápolása, a lakosság művelődése, oktatása, szórakozása, sportolása, egészségi állapotának megőrzése és javítása érdekében végzett tevékenység támogatása.
A szervezetek a terembérleti támogatásra vonatkozó igényüket is e pályázat keretében és előírásainak megfelelően nyújthatják be. A pályázaton felosztható maximum összeg 20 millió forint, melyet Dunaharaszti város költségvetése biztosít. A pályázaton azok a bíróság által bejegyzett civil szervezetek, egyesületek, szövetségek vehetnek részt, amelyek az önkormányzat illetékességi területén bejegyzett székhellyel rendelkeznek, vagy Dunaharaszti székhellyel alszervezetet működtetnek, továbbá azok a helyi közösségek, amelyek meghatározó szerepet töltenek be Dunaharaszti város közéletében, illetve sportéletében. Pályázni az erre a célra készült, számítógéppel hiánytalanul kitöltött nyomtatványon lehet, amely a dunaharaszti.hu honlapról tölthető le. A pályázat benyújtási határideje április 6.
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!