Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 10. péntek Ármin napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Magyar Falu Program
Elválasztó
Hírek » Gazdaság » Magyar Falu Program
Elválasztó

Februárban kezdődik a Magyar falu program. 

Ennek első elemeként az egyházi és az önkormányzati közösségi terek felújítására és létrehozására lehet pályázni. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy az üresen álló egyházi tulajdonú épületek felújítása mellett támogatják egyebek mellett az eszközvásárlást és a programok szervezését, illetve temetőfelújításra is lehet pénzt nyerni. Gyopáros Alpár hozzátette, hogy az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás, az előfinanszírozásnál pedig előnyt élveznek majd az alacsonyabb adóerő-képességű települések. A települések bölcsődék és óvodák építésére, felújítására, bővítésére, orvoslakások építésére, a rendelők felújítására, építésére, orvosi eszközök vásárlására kaphatnak pénzt. Emellett lehet majd támogatást nyerni utak, járdák felújítására is. 
 
 
Kép forrása: MTI

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink