Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.
Eddig 26 ország több mint 140 versenyzője nevezett a kecskeméti világkupára - közölte a Magyar Öttusa Szövetség versenyigazgatója. Kármán Sándor elmondta: a nevezéseket pénteken zárják le, de az előzetes jelentkezések alapján az már most látszik, hogy komoly mezőnyre lehet számítani május 3. és 7. között. A nőknél a magyarokéval együtt eddig 66 nevezés futott be, közülük 51-en szerepelnek a ranglista száz legjobbja között. A férfiaknál - a hazai indulókat is beleszámítva - egyelőre 75-en neveztek, és 60-an állnak a nemzetközi rangsor első száz helyezettje között.
A román CSM Bucuresti lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének első játéknapján az elődöntőben. Ez a tegnapi budapesti sorsoláson derült ki. A győriek történetük során 11. alkalommal jutottak négy közé a Bajnokok Ligájában, amelyet 2013-ban, 2014-ben és tavaly megnyertek. A CSM Bucuresti harmadszor játszhat az elődöntőben, 2016-ban aranyérmes lett, a fináléban éppen az ETO-t győzte le hétméteresekkel. Az elődöntőket május 12-én szombaton, a helyosztókat vasárnap játsszák a Papp László Budapest Sportarénában.
Az Újpest 2-1-re legyőzte a vendég Balmazújvárost a labdarúgó Magyar Kupa-elődöntő első, keddi felvonásán. A visszavágót május 9-én rendezik a hajdúsági városban.
A Diósgyőr a PINKK vendégeként is magabiztosan, 53-81-re győzött, így 2-0-ra megnyerte a párharcot, és az ötödik helyért léphet majd pályára a női kosárlabda NB I-ben. A Diósgyőr az ötödik helyért a VBW CEKK Cegléddel mérkőzik meg, míg a hetedikért a PINKK-Pécsi 424 a PEAC-Péccsel csap össze.
A HC Bozen 6–3-ra nyert otthon a Red Bull Salzburg ellen az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) döntőjének hatodik mérkőzésén, így kiharcolta a mindent eldöntő, hetedik összecsapást. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3
kép: MTI
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!
Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,
Laminált padló már 2990 Ft-tól,
Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.
Pontos részletek a www.kiarusitas.info
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve